Bűnügy

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség Orbán közösségi médiás szerződései miatt

Az ORFK megerősítette, hogy befogadta a Miniszterelnökség feljelentését, és hűtlen kezelés gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája Orbán Viktor közösségi médiás szerződései miatt. Ennél több információt viszont a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közöltek.

Összesen 4,2 milliárd forint közpénzről van szó
Aktuális
Váratlanul lemondott Balog Ádám, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke

Szerdán azonnali hatállyal lemondott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában betöltött tisztségéről Balog Ádám, a köztestület pénzügyekért felelős alelnöke.

Vidéki Prókátor: teljes sorcsere kell az ügyészség vezetésében

Fülöp Botond szerint az új legfőbb ügyésznek házon belülről kell érkeznie, aki magát a szervezetet és az egész személyi struktúrát ismeri. A Vidéki Prókátor néven elhíresült ügyvéd a Megbeszéljük című műsorban azt mondta, erre azért van szükség, mert a ügyészség teljes vezetőségét le kell váltani. Kivétel nélkül.

  1. A műtőasztalon fekve vérzett el egy 18 éves lány Miskolcon
  2. Tarjányi Péter: „legyünk őszinték, ha Orbánék félnének, nem mondtak volna le a mentelmi jogról”
  3. Ruff szerint 60-80 ezer név is napvilágot láthat az ügynökakták nyilvánosságra hozatalakor - „sok családnak fog szomorúságot okozni”
  4. Gyerekektől lopták az ételt a gyömrői iskola konyhai dolgozói
  5. Ligeti Miklós szerint hiába rövidítik az eljárási határidőket, ha nincs, aki a korrupciós ügyekben nyomozzon
Bűnügy
Milliókat fizettek „rontáslevételért” egy cigányasszonynak

Kétmillió forintot fizetett egy hiszékeny édesanya azért, hogy „levegyék róla és lányáról a rontást". A járási ügyészség a többrendbeli, nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt állítja bíróság elé a nőt lehúzó asszonyt.

Harmincezerért vásárolta a kokain grammját Tóth Andi

Tanúvallomást tett Tóth Andi énekesnő a Fővárosi Törvényszéken abban a büntetőperben, amelynek négy vádlottját kábítószer-kereskedelemmel vádolják. Tóth Andi az ügyben eredetileg maga is gyanúsított volt, de végül az elterelést választva - tehát vállalta a leszoktatást, a rehabilitációt - ma már az ügy tanúja. Vallomásában elmondta, hogy többször is vásárolt kokaint, grammját 30 ezer forintért.

  1. Meghalt a magát a fogdában felakasztó mentális zavaros díler
  2. Életveszélyes támadás a nyílt utcán, falhoz szorítva fojtogattak egy nőt a Lehel térnél
  3. Balatoni táborban fogdosta a rábízott kislányokat egy gyerekvédelmi intézmény otthonvezetője
  4. Nyomoz a rendőrség: lázgörcsben meghalt egy kétéves kisfiú a tatabányai kórházban
  5. Új országos rendőrfőkapitány: „aki kivonja magát az állami joghatóság alól, azt le kell taposni”
Politika
Magyar Péter: „Ligeti Miklós is alkotmányosnak, törvényesnek és fairnek tartotta az eljárást”

A miniszterelnök gratulált Unger Annának, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének és helyettesének, Tasnády Katalinnak. Eredményes, bátor és politikai befolyástól mentes munkát kívánt mindkettejüknek.

Orbán Balázs: „Orbán Viktor nélkülözhetetlen, 2030-ra demokratikus úton vissza kell szereznünk Magyarországot”

A Fidesz leendő EP-képviselője egy svájci lapnak adott interjúban vázolta fel a párt ellenzéki stratégiáját. A politikus szerint nem passzívan várnak, hanem aktív újjászervezéssel készülnek a 2030-as hatalomátvételre.

  1. Leválna a KDNP a fideszes gazdatestről: önálló indulást akarnak, megszüntetnék a kettős tagságot
  2. Megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökének
  3. Unger Annát jelölik a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal élére
  4. Kanadai-magyar menedzser, politológus vagy jogi igazgató - közülük kerülhet ki a vagyonvisszaszerzési hivatal elnöke
  5. 263 millió forintba került Orbánék tavalyi washingtoni látogatása
Sport
Út a börtönbe program: feljelentést tett a Belügyminisztérium a csak a mesében létező Fradiváros ügyében

A Belügyminisztérium a Ferencvárosi Torna Club Fradiváros-projektjéhez kapcsolódó, csaknem 25 milliárd forint állami támogatás felhasználása miatt feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságán. A rendelkezésre álló dokumentumok alapján költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és bűnpártolás bűntettének, továbbá hanyag kezelés és hamis magánokirat felhasználása vétségének gyanúja merült fel - írja közleményében a Belügyminisztérium.

A Videoton edzője az újabb vereség után már a szurkolóknak is nekiment

Nem a legszebb időszakát éli a Videoton. A fehérvári futballcsapat második éve szenved az NB II-ben, ráadásul továbbra sincs új tulajdonosa. A legutóbbi hazai vereség után pedig a lefújást követően Bekő Balázs összekülönbözött a drukkerekkel.

  1. Kubatov maradna a Fradi élén
  2. Az irányított szponzoráció, a „csókos” támogatói rendszer összeomlása fenyegeti igazán a sportklubokat
  3. Kiürült a mézes bödön: Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
  4. Szemán Róbert válasza a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökének
  5. Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője: „Régóta vagyok a futballban, dolgoztam top játékvezetőkkel, de nem Magyarországon, ilyet még nem tapasztaltam”
Média
A közmédia azonnali hatállyal szerződést bontott Balásy Gyula cégeivel

A közmédia megbízott vezetése azonnali hatállyal felmondta a korábbi menedzsment által a New Land Mediával és a Lounge Designnal kötött szerződéseket, közölte a Duna Médiaszolgáltató Zrt. szerdán. A társaság szerint a döntés közel félmilliárd forintos azonnali megtakarítást eredményez.

A közmédia nyilvánossá tette a 482 oldalas gyűjtést arról, hogyan manipuláltak és hallgattak el híreket az MTI-nél tíz éven át

Az MTVA Sajtó és Marketing Iroda újabb közleményt adott ki arról a 482 oldalas dokumentumról, amit a közpénzből működő Magyar Távirati Iroda (MTI) néhány munkatársa a megújuló közmédia júliusban kinevezett vezetőinek adott át.

  1. Ő lett Miss Balaton 2026!
  2. Az M1 Híradó és a Krónika több munkatársát is parkolópályára állították egy hónapra - vizsgálatok után dől el a sorsuk
  3. Tovább dagad a botrány Sebestyén Balázs Szigetes bulija körül: megszólalt az édesanya, aki szerint drogot kevertek az italába
  4. Gallusz Niki elárulta: ezzel hódította meg 23 évvel fiatalabb szerelme őt
  5. Botrányos tiltakozás készülődött Tóth Gabi koncertje ellen, tojásdobálással fenyegették
Erotika
Rémisztő adatok láttak napvilágot a magyar férfiak merevedési problémáiról

A 40 és 59 év közti férfiak felének volt már merevedési problémája - derült ki egy friss, reprezentatív fogyasztói piackutatásból. Erről azonban tízből csak hat pár beszél nyíltan, az érintettek jelentős része ugyanis még mindig tabuként kezeli a problémát.

Oroszország „szexminisztériumot” hozna létre, így növelnék a születési rátát

Oroszország kétségbeesetten keresi a megoldást a csökkenő születési arányszám kezelésére, amelyet az ukrajnai háborúban elesett katonák száma tovább rontott, és néhány bizarr javaslatot terjesztettek elő. Az egyik javaslat szerint éjszakára kikapcsolnál az áramot és az internetet, másik ötlet pénzbeli juttatást helyezne kilátásba.

  1. Egyre több fiatal férfi esik bele az idősebb nőkbe (és fordítva)
  2. Sáfrány Emese a pornófilmezésről: „nem csak a pénz hiánya vitt rá” (18+)
  3. Sáfrány Emese 6 évig pornózott, sokszor vállalt két, három, illetve négy férfival is kemény jeleneteket
  4. Ezért szexelnek ritkán a fiatal generáció tagjai
  5. A nők is néznek pornót, csak attól nem megy tönkre a szex